Az első rész az első 4 odlalt teszi ki, ha tetszik akkor többet teszek, ha nem annyira maradok a 4nél... :D
Angel
BEVEZETŐ
-... Nem! Nem akarom! Nee! ‑
Akkor felriadtam. Egész testemben megremegtem, majd letöröltem a verejtéket a homlokomról. Már megint egy rémálom. Egyre rosszabbak és élethűbbek. Már pszichológusnál is voltam, és ő sem tudott velem mit kezdeni. Mindannyiszor olyan élethű, hogy szinte érzem, ha megütnek, vagy hozzámérnek álmomban.
1. Fejezet: Az első találkozás
Hosszas ücsörgés után arra jutottam, hogy úgysem tudok elaludni, így komótos léptekkel kimentem a konyhába, és felhajtottam egy jókora bögre kávét. Megnéztem az időt. Hajnali kettő volt.
‑ Legalább aludtam vagy három órát. ‑ Vigasztaltam magam, nem sok sikerrel. Úgy döntöttem egy valamit még megpróbálok. Valamelyik nap olvastam egy újságban egy kicsinyke helyre bezsúfolt apróhirdetést. Ebben egy öregasszony azt írta, hogy álomfejtéssel dolgozik, És az óradíja is csak kétezer forint. Gondoltam, ha más nincs, meg lehet próbálni. Miért ne? Lehet, hogy valami jó is kisül a dologból.
A hirdetés szerint már reggel hattól fogadja az odaérkezőket, és mivel csak pár utcával arrébb volt, úgy gondoltam, sétálok. Mikor odaértem, kicsit meglepődtem, mivel egy egészen sokba kerülő ház elé érkeztem. Mikor meg akartam nyomni a kapucsengőt, A fölötte lévő kissé rozsdás hangszóróból, kissé recsegve egy öregasszony szólalt meg:
‑ Jöjjön be, fiatalember. Már vártam magára. ‑
Akkor kissé furcsállottam, hogy tudott a jöttömről, mivel nem szóltam neki, de a gondolatot azzal hessegettem el magamtól, hogy figyelte az utcát az ablakból. Miután meghallottam az elektromos nyitóberendezés jellegzetes hangját, bementem a kapun. Öreg, és kissé kopott sötétzöld színe volt, de meglepően könnyen kinyílt. A ház előtti kis kertben mindenféle különleges növény burjánzott, de szépen mutatott a hatalmas ház előtt.
Már az ajtó elé értem, mikor hirtelen valami hideg és nedves dolog ért a lábamhoz. Felnéztem az égre, de felhőnek nyoma sem volt. Abban a pillanatban, mihelyst a csengőt megnyomtam, az ajtó halk nyikorgással kitárult, és egy kedves, öreg női hangot hallottam:
‑ Jöjjön be. Csak hagyja az ajtót. Úgyis szellőztetek. ‑
Ahogy bementem, kellemes fahéj illatát éreztem, de a ház olyan régimódinak tűnt, hogy inkább valami dohos szagra számítottam. Meglepett. Továbbmentem a folyosón, és mikor annak egyik fele egy lépcsőbe torkollott, megálltam. csak gondoltam rá, hogy merre menjek, és akkor ismét megszólalt az öreg nő:
‑ Fel a lépcsőn, kérem. Siessen, mert mindjárt elengedem a kutyát. Tudja, nem nagyon kedveli az idegeneket. ‑
Elindultam felfelé a lépcsőn, de akkor elkezdtek bizseregni a kezeim. Mihelyst megálltam, abbamaradt. Mivel azt gondoltam, csak egy kis görcsölés, továbbindultam. Akkor megint elkezdett bizseregni a kezem, de ezúttal abbamaradt. A lépcsőn lassan mentem fel, Mivel annyira recsegett alattam, hogy majdnem beszakadt. Felérve az emeletre, ismét egy folyosóba érkeztem, ami legalább tíz szobába nyílott. Mivel ismét nem tudtam, merre menjek, megint azt gondoltam magamban, merre? Ahogy gondoltam, az asszony ismét szólt.
‑ Erre jöjjön, fiatalember. Bal oldalon az ötödik ajtó. ‑
Megindultam az ajtó felé, és akkor annyira elviselhetetlenül kezdett fájni a kezem, hogy majdnem feljajdultam. Akkor már kezdet furcsállni ezt az egészet, ezért azt kérdeztem magamban, veszély van-e a közelben. A válasz az volt, hogy a fájdalom megszűnt. Ezek után azt mondtam magamban, bármi is lesz elintézzük. Erre azt a választ kaptam, hogy hirtelen elkezdett érdekelni, mi van az ajtó mögött. Ezt olyan válasznak értelmeztem, hogy álljunk elébe. Lassan megindultam az ajtó felé. Mielőtt beléptem volna koppantottam egyet. Erre az öreg hölgy kinyitotta az ajtót, és azt mondta, menjek be. Bementem, és rendkívül meglepődtem, mert nem a varázsgömbökkel és effélékkel volt feldíszítve az amúgy kis szoba, hanem kellemes, és normális kinézete volt. Az egyetlen furcsa dolog az volt, hogy minden ablak el volt sötétítve, mintha a tulaj nem akarná, hogy a legkisebb napsugár is bejusson a lakásba. A hölgy azt mondta, üljek le a székre.
‑ Most egy hipnózisos eljárást fogok alkalmazni, hogy megtekinthesse az álmát. Ha pedig felébredt, elmondja, hogy mit látott. Rendben?‑
‑ Rendben. De lenne egy kérdésem előtte. Miért van elsötétítve az összes ablak?‑
‑ Csak, mert a szemem nem valami jól tűri a napfényt. Ha mégis ki kell mennem, azt csakis napszemüvegben tudom megtenni. Miért kérdi?‑
‑ Csak kíváncsi voltam rá. Akkor tőlem kezdhetjük. ‑
Míg a hölgy mozgatta az ingát, és beszélt hozzám, hirtelen ismerősnek tűnt valahonnan, de nem jutott eszembe, hogy honnan. A következő pillanatban már az álmomat láttam, de most másképp. Most felfogtam, hogy mi történik. Borzalmas volt. Úgy gondoltam, talán most nem szakad meg az álom, de tévedtem. Meglepetésemre nem úsztam a verítékben, mint korábban, de ezt a tea okozta, amit előzőleg megitatott velem a hölgy. Ezeken elgondolkodtam egy kicsit, így csak másodjára hallottam meg, hogy a hölgy hozzám szól:
‑ Hahó! Itt van?‑
‑ Igen, csak kicsit elkalandoztam. Mit is kérdezett? ‑
‑ Azt, hogy mit látott álmában. Kérem, mondja el. ‑
‑ Az egész azzal kezdődik, hogy egy szörnyszerűség küzd egy álarcos alakkal. A szörny olyan kissé nyálkás külsejű, és magas, vékony termetű volt. Az álarcos férfi izmos, bár volt úszógumija, egy kicsi. Az arcát fekete maszk borította, melynek mindkét oldalára volt egy-egy kis villám festve. Először csak birkóztak, majd a férfi kinyújtotta a szörny felé a tenyerét, erre a szörny tíz méterrel arrébb repült, széttörve egy antik órát. Mivel egy házban verekedtek, volt ott mindenféle berendezés. Miután ellökte a szörnyet, a férfi kinyújtott tenyerét jobb oldalától eltartva megrázta kétszer, mire abban, egy kék fényből kialakulva, megjelent egy dárda, melynek mindkét végén kb. harminc centis pengék voltak. Ezután a dárda elvesztette fényét, és felvette a fa alakját. A pengék csatlakozása fémből volt, de maguk a pengék még mindig kéken ragyogtak. Akkor a szörny nekirontott, de a férfi ügyesen kitérve hatalmas csapásai elől nagyokat sújtott rá dárdaszerű fegyverével. A szörny egy ideig bírta, de a végén meghalt. Ez után a férfi felkiáltott valakinek az emeletre, hogy teleportáljanak el valahová valami gyerekkel. Akkor megjelent valami szarvas fejű démon, és rárontott a férfire. Miután a férfi észrevette, kinyújtott tenyerét felé tartotta, majd attól egy-két centire, hatalmas fénnyel, megjelent egy kicsinyke gömb, ami elkezdett duzzadni, és miután elérte az emberi fej nagyságát, ami nem tartott túl sokáig, hatalmas sebességgel megindult a démon felé. A lény nem tudta hárítani a csapást, és élettelenül, mellkasán hatalmas lyukkal, a földre hullott. Ezután még több démon jött, és a férfi egyre nehezebben bánt el velük. Végül az egyik levágta a bal kezét. Akkor mindig kicsit megijedek. De ezután furcsa dolog történik. Mintha ott volnék a házban, a démon rám néz, majd hatalmas dühvel megindul felém. Akkor kezdek ordibálni, de mire a démon addig eljut, hogy megüssön, az egész kép, nagyon gyorsan, apró körökre esik, és széthullik. Akkor ébredek fel. Nos, mit tud ebből kideríteni? ‑
‑ Még ezen el kell gondolkodnom. –
A hölgyön látszott, hogy egész testében remeg a történtek hallatára, de volt benne valami furcsa, és a kézfejemben ismét megjelent a bizsergés. Gyorsan rákérdeztem magamban, hogy veszély van-e. Erre a bizsergés abbamaradt. Gyorsan, de óvatosan körbenéztem, hogy a csillár akar rám zuhanni, vagy miféle veszély lehet a közelben. Semmit nem vettem észre, ezért azt mondtam magamnak, hogy nincs veszély. Akkor nem a bizsergés jött elő, hanem egy nyilallás, egyenesen a tenyerembe. Ezt még a hölgy nem vette észre, de a fájdalom csak kissé csökkent, nem szűnt meg. Akkor furcsa hangot hallottam, ami az asszony felől jött. A hölgy nem mozdult, de az a különös érzésem támadt, hogy tesz valamit.
Nem tudtam hogy mit, de ahogy telt az idő, egyre jobban bizsergett a kezem. Aztán felfigyeltem rá, hogy egy kis tüske állt ki a hátából, ami eddig nem volt ott. Aztán szépen még egy kinőtt, és még egy, és még egy. Ez vagy egy perc alatt játszódhatott le, mialatt kiment a szobából. Mihelyst kiment, Egy lágy férfihang szólalt meg a fejemben. Megnyugtató volt, és lágy. Különös módon megnyugodtam, pedig mikor az első tüskét megláttam, a torkomban dobogott a szívem. A szelíd hang azt mondta:
‑ Üdvözöllek. –
‑ Ki beszél? Ki az? Mi folyik itt? –
‑ Ne ijedj meg, majd később elmagyarázom. De most sietnünk kell, mert nincs sok időnk. A kinti hölgy, akit álomfejtőnek hittél, valójában egy gonosz démon, egy válogató. Szabadidejében azzal foglalkozik, hogy a hozzá betérő jó embereket elpusztítja. Te elég jó lelkű lehetsz, mivel még élsz. Most biztos azt fontolgatja, hogy hogyan öl majd meg. De túlélheted, ha azt teszed, amit a reflexeidnek parancsolok. Ha ellazulsz, segíthetek elpusztítani ezt a fenevadat.
Nem értettem semmit, csak bólogattam magamban, mondván, mi jöhet még?
Volt rosszabb, mint ez.
Az ajtó lassan kinyílt, de az öreg hölgy helyett egy rémisztő, nyálkás és gusztustalan, vöröses színű szörny állt. Feje testéhez mérten nagy volt, benne hat mélyen ülő szemmel, melyek mind rám meredtek. A legelső pillanatban a fölbe gyökerezett a lábam. Ám akkor a szörny nekem támadt. Teljes testtel indította támadását, hogy minél nagyobb legyen a lendülete. Akkor gondoltam magamban, hogy én most meg fogok halni.
De másra is gondoltam.
A következő pár percet mintha egy delíriumos rémálomban töltöttem volna. A rettenetes lény nekem támadt, de különös módon nem akartam kitérni támadása elől. Mihelyst elég közel ért, csak úgy ösztönből, mintha tudnám, hogy mit teszek, kinyújtottam felé a tenyeremet. A következő pillanatban a tenyeremnél megjelent egy kis gömb levegőből. Alig volt látható, mégis úgy érzékeltem, mintha szilárd lett volna. A gömböt magamhoz húztam, majd egy gyors és teljes fordulattal magam elé vetettem, egyenesen a padlóba. Akkor a padló egy kis, vékony csíkban elkezdett végigrepedni, egyenesen a szörny irányába. Amikor a repedés a szörnyhöz ért, amely folyamatosan felém rohant, a kis gömb hirtelen elnyúlt, és vékony sarlót formázva magából belerohant a szörnybe.
A rém hátratántorodott.
Egy hatalmas és mély seb tátongott a hasát a mellkasával összekötve. A szörny tombolt dühében. Félelmes ordításai velejében rázták meg az egész szobát. Ismét nekem rontott. Nem tudtam, hogy mit akart tőlem, de minden támadását elhárítottam egy-egy arrébb ugrással, vagy a fent említett gömbökkel. Már jó negyed órája harcoltunk, de nem adta fel. Akkor valamilyen furcsa, mély hangon szólaltam meg:
‑ Akkor fejezzük be. –
A következő pillanatban a lábamon elkezdett felfelé folyni valamilyen fémes kinézetű anyag, és teljesen beterített. Ezután kissé megszilárdult, és úgy éreztem, mintha ruhává lett volna. A következő pillanatban már köpeny is volt rajtam, amihez az előbb kialakult „ruha” illett. A palást fekete volt, de ahol fény érte ott a vörös különböző árnyalataiban játszott. A ruha leginkább egy bő, fekete vászon kezeslábashoz hasonlított, de ezen elszórva különféle végekkel rendelkező apró láncocskák helyezkedtek el. A csukja, ami a fejemen volt, fekete volt, csak hátul volt egy fehér csigavonal rajta, amin érdekes szaggatott csík futott körbe. A következő pillanatban, amíg a szörny csodálkozva nézte az átalakulást, egy különleges palást került a vállamra, valami olyan módon, mintha kinőtt volna belőlem. A következő pillanatban a szörny feleszmélt, és teljes megmaradt erejével nekem rontott. Akkor felemeltem a kezem, tenyeremet az ég felé tartva, és hirtelen felfelé mozdítottam, oly módon, mintha az asztal alsó oldalára csapna valaki. Ugyanabban a pillanatban a szörny, akinek akkorra már három szeme kilógott a helyéről és három ujja a saját testébe volt fúródva, elemelkedett a földtől, és ugyanolyan gyorsan nekivágódott a mennyezetnek, mint az általam tett mozdulat. Ezután a rám „nőtt” ruha eltűnt rólam, és ismét az utcai öltözék volt rajtam.
Meglepődve néztem körül.
Nem hittem el, hogy azt a rombolást, aminek nyomai a szobát teljességgel elcsúfították, én műveltem az elmúlt öt percben! Kissé megijedve vettem észre, hogy a szörny visszaváltozik azzá a hölggyé, akit még az első percekben láttam. Még élt. Akkor az a mély hang, mellyel a harc előtt „beszélgettem”, ismét megszólalt:
‑ A függönyt! –
‑ Mi van? –
‑ Húzd el a függönyt, különben felépül, és ismét meg fog támadni. Gyorsan, a függönyt! Mi lesz már! –
Szinte futottam a függöny felé. Mikor odaértem, vettem egy mély lélegzetet, hogy felkészüljek a látványra. Elhúztam a függönyt. A napfény hatására a hölgy bőre elkezdett sisteregni, mintha valamilyen erős sav borult volna egész testére. A szemében látni lehetett a kínt, ahogy vörösesbarna húsát marni kezdi, és teljesen elpusztítja ez a láthatatlan sav; a napfény. Meglepődtem, mennyi gonoszság van benne. Még az utolsó perceiben is meg akart ölni. Mozgatta a száját, és valami érthetetlen nyelven kezdett motyogni, közben mereven a bal vállamat nézte. Az utolsó mondat felénél hirtelen elhallgatott, és szemeit a semmibe szegezve mereven feküdt tovább. A teste mozdulatlan, tekintete üres volt, nem lélegzett. Akkor megszólalt az ismert hang:
‑ Ezzel vége. Mehetünk. –
‑ Mégis hová? És egyáltalán mi vagy te? Ha mindezt tisztáztuk, talán mehetünk. –
‑ Akkor az elején kezdem. Emlékszel, az ajtó előtt úgy érezted, mintha vizes lenne a lábad. Akkor olvadtam beléd. Innentől fogva tanulmányoztam a szervezetedet. Mivel alkalmazkodott az általam támasztott követelményekhez, úgy döntöttem, maradok. Amikor először bizsergést éreztél, akkor csak „elhelyezkedtem”. Ám miután már hozzászoktam a testhez, észrevettem ezt a válogatót, és minden lehetséges alkalommal próbáltam neked jelezni a közeledő veszélyt. De ez most mindegy! Gyorsan el kell innen mennünk, mivel lehet, hogy a következő válogató, aki pótolni fogja az előbbi rémséget, hamarosan megérkezik. –
‑ Rendben, menjünk. De ha lenyugodtak a dolgok, még beszélni akarok veled. Na menjünk. –
Szinte már kocogtam az ajtó felé, olyan gyorsan sétáltam. Amint az ajtóhoz értem, feltűnt, hogy a kilincs vörösen izzik. Ezek szerint máris itt lenne a démon? Tétováztam egy keveset, majd kirúgtam az ajtót, és elrohantam. Egyszer visszanéztem, de abban a pillanatban meg is bántam. A ház azon szobája, melyben az előbb még vad küzdelmet folytattam valami szörnyűséggel, amit még a rémálmaimban sem tudnék elképzelni, most apró robbanások kíséretében elkezdett megsemmisülni. Mikor megfordultam, egy fél öklömnyi darab jól kupán vágott. Kissé mérgesen mentem hazafelé, de az a furcsa érzésem volt, mintha követnének. Sokszor hátrapillantottam, de senkit nem láttam. Először azt gondoltam, hogy ez a valami teszi ezt, ami belém „költözött”, de miután többször is felmerült bennem a kérdés, már tudtam, hogy nem az ő keze van a dologban. Mikor hazaértem, eléggé meglepődtem, mivel a lépcsőház ajtaja tárva-nyitva volt. Azért lepett meg, mert mindig ügyelt rá a portás néni, hogy legyen bezárva. Akkor feltűnt még, hogy a lakásom ablaka nyitva van, pedig nem nyitottam ki egész nap.
